Blog.hu segítség

Kiemelt (csillagozott) bejegyzések

Szeretnéd ha egyes bejegyzéseid ki lennének emelve a blogod elején, hogy még több látogatód elolvassa? Új gyári sablont használsz? Akkor most figyelj!

A nagy megújulás keretein belül lehetőség van minimum egy, de maximum 10 bejegyzésed kiemelésére egy ízléses lapozó dobozban (slider). Vannak azonban olyan sablonok amelyekben a maximum darabszámot korlátozzuk, erre fel is hívjuk a figyelmed a sablonok leírásánál.

Mit kell tenned, hogy egy posztod kiemelt legyen?

Lépj be a blogod adminjába, majd azon belül a Bejegyzések fülre, bal oldalt.

bejegyzesek.jpg

A szemfülesebbeknek nyilván feltűnt, hogy a bejegyzések listája kibővült egy új oszloppal, Kiemelt néven, ahol csillagok vannak egymás alatt. Ezekre a csillagokra kattintva tudod a posztjaidat megjeleníteni a lapozós dobozban kiemeltként.

csillagok.jpg

A tömör, sárga színű csillagok jelzik azt, hogy a bejegyzés ki van emelve. A szürke, üres pedig azt, hogy nincs.

A bejegyzések sorrendje attól függ, hogy hogyan kattintod be őket. Amit legelőször jelölsz be, az lesz a lapozóban a legutolsó, amit legutoljára jelölsz ki, az lesz legelöl.

Természetesen a rendszerünk helyetted is figyeli, hogy hányat emeltél már ki, így ha túlléped a 10-et, akkor egy régebbi bejegyzésen - ami a 11. lenne - megszűnik a kiemelés.

Arra figyelj, hogy vázlat posztot nem lehet kiemelni, tehát előtte mindenképpen élesítened kell, hogy ki tudd jelölni.

Régi sablont használsz amiben nem jelenik meg a lapozós doboz?

Nyugi, ebben is segítünk! Ha értesz a HTML-hez, akkor a figyelmedbe ajánljuk a Kiemelt bejegyzések, social doboz, menü használata és paraméterei című bejegyzésünket, ahol mindent leírunk neked részletesen.

tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://segitseg.blog.hu/api/trackback/id/tr36556899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sebidori91 2014.08.06. 22:08:33

Az előfordulhat, hogy nekem nincs ilyen új oszlopom egyáltalán?

Stefanie · http://blog.hu 2014.08.06. 22:12:02

@sebidori91: Jelenleg csak néhány blogban érhető el ez a funkció, de ha Te is ki szeretnéd próbálni a saját blogodban, akkor írj egy e-mailt a kontakt@blog.hu-ra. Cserébe csak annyit kérünk, hogy oszd meg velünk az észrevételeidet ugyanezen a címen!

sebidori91 2014.08.06. 22:26:10

@Stefanie: Köszi a gyors választ! :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.11. 13:42:38

Megcsináltam mindent úgy, ahogy le van írva a másik posztban, eredménytelenül. Ötlet?

cadix · http://www.blog.hu 2014.08.11. 14:05:46

@danialves: Nem csak ötlet van, hanem váalsz is. Olvasd el a poszt második mondatát, idézem:
"Új gyári sablont használsz? Akkor most figyelj!"

Te nem új gyári sablont használsz, természetesen nem fog működni a csillagozás. Kapcsolódik: segitseg.blog.hu/2014/08/05/kiemelt_posztok_hasznalata_es_parameterei

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.11. 14:19:59

@cadix: Te meg olvasd el azt az egy mondatomat, hogy megcsináltam mindent, amit leírtatok a MÁSIK posztban, azaz abban, amit most tök feleslegesen belinkeltél. ;)

polgarz . 2014.08.11. 14:51:44

@danialves: hali! kihagytal egy vesszot, es nem volt betoltve a script pluginja (emiatt bovitettuk a MASIK posztot, hogy ne legyen felreertes). Most mar mukodik, kellemes hasznalatot!

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.08.11. 15:01:02

Hello!
Köszi a fejlesztést!
Viszont nekem is lenne egy gondom, amiben segítséget kérnék.
Megcsináltam mindent, ahogy írtatok, de a blogom címlapján csak az ajánlódoboznak kihagyott hely jelenik meg tök üresen, nem látható más, csak a fekete alap.
Pedig kicsillagoztam néhány bejegyzést.
Nem vagyok nagy html-bűvész, úgyhogy biztos elírtam valamit de nem tudok rájönni a hibára
A mielőbbi segítséget nagyon szépen köszönöm!

Üdvözlettel!

cadix · http://www.blog.hu 2014.08.11. 15:02:59

@Sparrow: csekkold le az uj gyári sablonokat és válts át vmelyikre, azzal jársz a legjobban. Ott nincs html bűvészkedés, csak pár katt és egy full egyedi sablon ;)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.08.11. 15:27:27

@cadix: Szeretném azért előtte megnézni, hogy mutat ez az új ajánlódoboz a mostani sablonban. :)

polgarz . 2014.08.11. 15:57:20

@Sparrow: megcsinaltuk :) osszeakadt a regebbi jquery verzioval, ami az oldalara be volt huzva, de most mar jo!

wovbagger 2014.08.12. 00:12:29

Köszi az újdonságot, jó ötlet!
Más: 11. = "tizenegyedik", 11.-ik = "tizenenegyedikik" :P

Cell-B.I.A. 2014.08.12. 11:33:56

Sziasztok! Hogyan tudok azon változtatni, hogy az ajánlódoboz esetleg kicsit kisebb legyen? És azon, hogy az ajánlott poszt szövege jelenjen meg benne és ne nagy narancssárgával az, hogy blog.hu?

Cell-B.I.A. 2014.08.12. 15:57:03

Közben valami változott... már nem a blog.hu látszik az ajánlódobozban, hanem a fejléckép. De a kérdésem még mindig él... el lehet érni valahogy, hogy az adott poszt szövege jelenjen meg az ajánlódobozban?

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2014.08.12. 18:19:44

@cadix:
Nem lenne egyszerűbb feltenni ide egy listát, hogy melyik gyári sablonoknál működik? Eleve nincs túl sok összesen sem.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2014.08.12. 18:24:26

@danialves:
Aham. Na a te blogban láttam először, hogy mi is ez részleteiben. Tetszik a sablonod. Egyedi gyártás? Mert nem emlékszem ilyen gyárira. Igaz mostanában nem is nézegettem, hogy vannak-e újabbak.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.12. 18:31:23

@vilagnezet.blog.hu: Innen van:
bloghusablonok.blog.hu/2009/01/06/inove_sablon

De azóta barmoltunk bele mi is bőven eleget, szóval a miénk most elvileg szélesebb is, mint alapból volt, meg csináltunk saját menüt stb.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.08.12. 18:59:45

Nem értem, hova kell beírni azokat a html utasításokat, és csatlakozva az előttem szólókhoz, jó lenne,ha nem kép, hanem az ajánlott poszt első mondatai jelennének meg az ajánlóban, valamint ha az egész doboz JÓVAL kisebb lenne, diszkrétebb. Most a képernyő felét elfoglalja (előnézet módban). Szeretném ajánlani korábbi bejegyzéseimet - de nem ekkora méretben. :)

Cell-B.I.A. 2014.08.13. 09:29:47

@HTünde: A méretre vonatkozó megjegyzéssel is teljesen egyetértek. :)

cadix · http://www.blog.hu 2014.08.13. 15:27:55

@Cell-B.I.A.: HTML és CSS tudás szükséges. A saját sablonok egyedivé tételében a nem tudunk mindenkinek egyesével segíteni, ezért csináltunk szép, új, könnyen testreszabható gyári sablonokat. Itt nincs méret állítás és nem is lesz.

"el lehet érni valahogy, hogy az adott poszt szövege jelenjen meg az ajánlódobozban?" -ezt a kérdést nem értjük. MIt szeretnél?

cadix · http://www.blog.hu 2014.08.13. 15:28:29

@vilagnezet.blog.hu: Nézd meg légy szíves a gyári sablonokat. Egyértelmű lesz.

cadix · http://www.blog.hu 2014.08.13. 15:29:10

@HTünde: Használj gyási sablont. Lásd előző hsz-ek.

Cell-B.I.A. 2014.08.14. 08:03:02

@cadix: Most az ablakban vagy a fejléckép látszik, vagy feketeség. Be tudom valahogy állítani, hogy az éppen ajánlott poszt szövege (vagy annak egy része) legyen látható?

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.08.14. 10:11:02

Miért nem lehet alapból kisebbé, diszkrétebbé tenni a dobozt, és aki nagyobbat szeretne, az majd egyedileg növeli?

A szövegmegjelenítésre vonatkozó kérdés pedig teljesen egyértelmű, nem értem, mit nem lehet érteni rajta. Azt szeretnénk, ha az ajánlódobozban az ajánlott poszt első néhány sora jelenne meg, kép helyett. Pláne, ha kép nincs is az adott posztban.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.08.14. 10:11:57

Van még egy kérdésem. Ha átállok valamelyik új gyári sablonra, de mégsem tetszik, vissza fogok tudni állni a mostanira? Mert mintha a régi sablonok eltűntek volna a választható sablonok listájából.

cadix · http://www.blog.hu 2014.08.14. 11:03:24

@Cell-B.I.A.: Sajnos egyre kevésbé értem mire gondolsz, jobb lesz ha egy screenshottal együtt írsz a supportra

@HTünde: Azért nem lehet kisebbre állítani, mert 640px hasábszélesség a standars méret. 10-ből 9 ember ennek örül.
A saját sablonokra pedig vissza lehet állni, ott van a lista alján.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.08.20. 11:49:58

Áttértem gyári sablonra (Coral) és egy nagy feketeség jelenik meg az ajánló helyén. Mi a teendő?

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.08.20. 11:55:21

Javítás: a másik blogomon használom a Corallt, a nevem után állóban a Klasszikot. Ez utóbbiban működik, de borzalmasan néz ki, a Corallban nem működik.

micsoda? 2014.09.23. 21:00:55

Új bejegyzést írtam, és a régebbi ugrott előre. Mit tegyek, hogy időrendben menjenek a bejegyzéseim.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.09.24. 17:11:33

Sziasztok!

A következő a problémám:

Ma délelőtt óta tapasztalom, hogyha ki vagyok jelentkezve, és úgy nézem a blogom főoldalát, akkor a kiemelt bejegyzések nem jelennek meg a posztlistában, csak az ajánlódobozban. Ez tegnapig nem így volt, a posztok mindkét helyen megjelentek. Továbbá az ajánlódoboz, szintén ma délelőtt óta, nem a kiemelés sorrendje szerint dobja fel a posztokat, hanem összevissza.

Mikorra várható a probléma orvoslása?

Előre is köszi!

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.09.24. 17:34:19

Addig ki is vettem a csillagokat, mert zavart, hogy a kiemelt posztok nem jelennek meg a listában.

polgarz . 2014.09.25. 10:45:39

@Sparrow: Szia! Egy apró hiba miatt látszódtak a listában a kiemelt posztok kijelentkezett állapotban. Bejelentkezve eddig sem láthattad két helyen a posztod. Ez nem hiba, így terveztük. Most már kijelentkezve is csak a kiemelt dobozban látod a kiemelt posztjaidat.

gus 2014.11.19. 15:28:33

Sajnálattal látom, hogy azok a bejegyzések, amiket kiemelek, kikerülnek a sima bejegyzések közül, és csak a lapozós dobozban lesznek láthatók.

cadix · http://www.blog.hu 2014.11.19. 16:27:52

@gus: Kész szerencse hogy így működik, mert ha nem így lenne, akkor azért kommentelnél, hogy miért jelenik meg egy oldalon kétszer...

gus 2014.11.20. 02:01:17

@cadix: Örülök, hogy ilyen jól ismersz, és azt is tudod, hogy mire hogyan reagálnék. Legközelebb nem is fogom megírni az észrevételemet, egyszerűen csak figyelem majd a hozzászólásaidat, mert nyilván köztük lesz az is, amit mondani szeretnék.

Ratkai Mária 2014.11.21. 20:11:17

Nekem is hasonló a problémám, mint néhány előttem szólónak. Ma vettem észre, hogy kijelentkezve a kiemelt bejegyzéseim csak az ajánlódobozban jelennek meg. Mit lehet ezzel kezdeni? Vagy csak ne emeljem ki a bejegyzéseket, ha nem akarom, hogy így nézzen ki?

Dr. Zaius · http://zaiusworld.blog.hu/ 2014.12.30. 08:53:41

Sziasztok!
Én is azért nem használom, mert a kiemelt bejegyzések nem jelennek meg a posztlistában. Ezen nem szeretnétek változtatni? Vagy nem tudnátok egy kapcsolót csinálni erre? Mert az ajánló doboz jó ötlet, de így nem kell.

Válaszotokat előre is köszönve és Boldog Új Évet kívánva,
Dr. Zaius

x Nabi x 2017.02.19. 20:19:30

Sziasztok!

Nekem az lenne a kérdésem, hogy a kiemelt poszt képét (Novo Art sablon - ossaf-jtc.blog.hu/) lehet méretezni? Próbáltam a bejegyzésben átállítani, de semmit nem változott, még mindig levágja a kép alját-szélét.

x Nabi x 2017.02.19. 23:06:06

@x Nabi x: meg tudtam végül oldani, bár nem a blog-gal ^^
süti beállítások módosítása